Varrósok a mesterré válás útján

Az idei tanévben több festő, mázoló, tapétázó szakmai versenyen is részt vettünk, több lépcsős lebonyolításban. Az első megmérettetésünk a januárban megrendezett SkillsHungary válogató volt, amelyen Simon Olivér 11. osztályos és Vincze Péter 10. osztályos tanulók vettek részt. A válogató versenyeket az országban 3 helyszínen, Budapesten, Pécsen és Sopronban rendezték meg. Mi a budapesti helyszínen jelentünk meg, ahol egy 3 részből álló gyakorlati feladatsort kellett megoldani. Az első versenyrészben designfeladatot kellett megoldani. Ez szerkesztésnagyítást, kifestést jelent milliméter pontosággal. Utána absztrakt ábra szerkesztése következett, majd színkeverés és kifestés következett, maszkolószalag használatával. A zsűri a nemzetközi szakmai versenyek szempontjai alapján nagyon szigorúan pontozott. A fiúk jó eredménnyel tovább jutottak a nemzeti döntőbe, ahol nagy volt a tét. Aki itt győz, az képviselheti hazánkat a festő szakmában, a grazi Szakmák Európa Bajnokságán /EUROSKILLS/.
A Budapesten tartott nemzeti döntőben végül 6 fő vett részt. A verseny kezdetén derült ki, hogy a válogatóhoz képest 30%-ban változott a teljesítendő feladat. Ezzel azt tesztelték, hogy a versenyzők mennyire tudják kezelni az új kihívást. A pontozás itt is nemzetközi mintára készült, a lehető legszigorúbban, például egyes feladatoknál +-1mm lehetett a tolerancia, ami nagy precizitásra sarkallta a versenyzőket.
A fiúk újra bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket, Olivér megszerezte az első helyet, míg Péter a második helyezett lett. Így eldőlt, hogy Olivér utazhat Grazba az EB-re! Péter is kapott további lehetőségeket, támogatást a felkészüléshez, ami után nagy esélye lehet a 2021- es Szakmák Világbajnokságára /WORLDSKILLS / való kijutásra!

Olivér, mint végzős tanuló elindult a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen is.
A megyei elődöntő -amelyet január hónapban Szolnokon rendeztek- egy írásbeli feladatsorból állt. Itt Olivér a maximális 100 pontból 89 pontot szerzett, amivel biztosította helyét az országos előválogató versenyen.
Az előválogatót Vácon a Váci SZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában rendezték meg március 5-7 között. A versenyfeladat a szakmai vizsgakövetelmények alapján lett összeállítva, a helyi sajátosságokat figyelembe véve. Három gyakorlati és egy szóbeli modulból állt a verseny. A feladatok: mennyezet és oldalfal javítása, festése fehér illetve színes kivitelben diszperziós festékkel, üvegszövet tapéta ragasztása lábazaton, festéssel, stukkó léc ragasztása és átfestése. E mellett fa nyílászáró mázolása, zománcozása, könnyűfém lemez mázolása is feladatai közé tartozott. Az iskola három tanterme szépült meg ennek köszönhetően. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja, hogy produktív munkák készüljenek. A válogatóba az ország több pontjáról érkeztek /Pécsről, Győrből, Sopronról, Kapuvárról, Nagykanizsáról, Egerből, Kiskunfélegyházáról, Keszthelyről / összesen 13 versenyző közül és 6 fő juthatott tovább a döntőbe.
A feladatok nehéznek és sokrétűnek bizonyultak, de Olivér ügyesen megtudta tervezni és szakszerűen kivitelezni a feladatokat. Ennek eredményeként szép, esztétikus, minőségileg is kiváló munkát tudott készíteni. Ezt a vizsgabizottság is megállapította és az értékelés alapján Olivér a legmagasabb pontszámmal jutott tovább a döntőbe!

A versenyen elért eredménye alapján a szakmai vizsga alól teljes mentességet kapott, így mikor osztálytársai levizsgáznak, neki már csak a jeles szakmunkás bizonyítványt kell átvennie!
Itt szeretném megköszönni a két tanuló hozzáállását, kitartását, és gratulálok az elért eredményekhez! Nagyon hosszú és nehéz felkészülés előzte meg a versenyeket, olykor monoton, egysíkú gyakorlások is kellettek a sikerhez. Ők egy percig sem adták fel és újra bizonyították, hogy szakmaszeretettel, alázattal, néha lemondással milyen győzelmeket lehet elérni. Mindenképpen példát mutatnak nemcsak osztálytársaiknak, hanem korosztályuknak is.
Nagy sajnálattal fogadtuk azt a hírt, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva a Szakma Sztár versenyt lemondták a szervezők.

Kovács Sándor
felkészítő tanár
gyakorlati oktatásvezető