Kitárul a világ a szakképzésben a Varrós diákok számára
Varrós diákok Németországban a WEXEDU alapítvány szervezésében
Iskolánk diákjainak ebben a tanévben is lehetőségük nyílt, hogy a Leonardo da Vinci Mobilitási Pályázat keretén belül eljuthassanak külföldi szakmai gyakorlatra.
Hat utolsó éves tanuló: két kereskedő lány, valamint négy gépi forgácsoló tanuló, tölthetett négy hetet Németország nyugati részén, Paderborn városában. Egy érettségizett tanuló, pedig 12 hetes szakmai gyakorlatot nyert, az ő gyakorlata december közepéig tart. Az utazást sok előkészület előzte meg. A végzős tanulók közül az osztályfőnökök, a szaktanárok és a vezetőség javaslatára kiválasztottuk a tanulókat. Szeptember elején, Szentendrén a Wexedu Alapítványnál három napos felkészítő tréningen vehettünk részt, ahol a tanulók ország ismereti és nyelvi képzésen vehettek részt. Nagyon jól éreztük magunkat és a csapat már ott össze is kovácsolódott.
Szeptember 24-én elérkezett az indulás időpontja. Az első hét a város nevezetességeinek, kultúrájának megismerésével és nyelvi felkészítéssel telt. Paderborn 140 ezer lakosú, nagyon hangulatos város, melyben a tradicionális és a modern egyaránt megtalálható.
Második héten elkezdődtek a szakmai gyakorlatok. Az ottani Bildung & Handwerk Alapítvány munkatársainak segítségével mindenki megtudta, hol fog dolgozni, megmutatták az útvonalat és lezajlottak a bemutatkozó találkozások. Mind a hét tanuló más-más gyakorlati helyen dolgozott. Nagy szükség volt az önállóságukra, hiszen meg kellett tanulniuk, hogy juthatnak el tömegközlekedéssel a gyakorlatai helyre és némelyik cég a városon kívül, más településen volt.
A lányok nagy szupermarketekben dolgoztak, a fiúk pedig olyan cégeknél voltak elhelyezve, ahol esztergálással is foglalkoznak. Érettségizett tanulónk a Multicult Ifjúsági Központban dolgozik, ahol lehetősége nyílik arra, hogy sok fiatallal megismerkedhessen és a nyelvet aktívan gyakorolhassa.
Mindenhol rendkívül kedvesen és szeretetteljesen fogadtak bennünket, amiben csak lehetett segítették a tanulókat. A németországi gyárakban mindenhol jól szervezettség, modern felszereltség, rend és tisztaság volt a jellemző, mely nagyon tetszett tanulóinknak.
Lehetőségünk nyílt szabadidőnkben és hétvégenként kirándulni és kellemes szabadidős programokon részt venni. Az ottani segítőinktől kaptunk javaslatokat a szabadidő hasznos eltöltésére. Megismerkedtünk a város nevezetességeivel (Városháza, Dóm, Schloss Neuhaus, Paderquellen), minigolfoztunk, jégkorcsolyáztunk és bowlingoztunk. Minden programot nagyon élveztek a tanulók, a bowlingozást többször is kipróbáltuk, sok kellemes órát töltöttünk el a Libory Galerieban. A tanulók eljuthattak Kölnbe, ahol megtekintették a csodálatos Kölni Dómot, valamint Wolfsburgban, ahol az autógyártás csodáival ismerkedhettek meg. Olyan helyeken jártak, ami gazdagította a szakmai ismereteiket, amire nem biztos, hogy máskor lehetőségük nyílna.
Kovács Krisztina kísérőtanár
Képek (LdV-HU-12-IVT-1126) IDE kattintva megtekinthetőek.